A 90-es évek, kis túlzással, jól folytatódtak, hiszen feleségem betegségében nem történt semmi rendkívüli. Egyre korszerűbb gépek jelentek meg, melyekkel hatékonyabbá váltak a kezelések, így a betegek szervezete jobban regenerálódott. Szinte rutinszerűen mentek a dolgok. A legtöbb elfoglaltságot a gyerekeinkkel való törődés jelentette, de egyben ez jelentette mindennapi életünk értelmét. Tanulás, játék, kirándulás, ünnepek, évnyitók, évzárók. Voltunk a szülők báljában, sportnapon, nyíltnapon. Későbbi években úgy emlékeztünk ezekre az évekre, mintha nem is lett volna a feleségem beteg, mert minden olyan szép volt. Úgy gondolom ezek az évek meghatározóak voltak abban, hogy családunk olyan harmóniában tudott élni, ami jó hatással volt párom betegségére is.

1995-ben megszületett feleségem húgának a kisfia. Ők a szomszéd házban laktak, így szinte naponta találkoztunk velük. Az új családtag mindennapjaink részese lett, a gyerekeink is nagyon örültek az új játszótársnak.




1997-ben újra lehetőségünk volt kihasználni a vesebeteg számára fenntartott vendégkezelést. Fertőrákoson kaptunk szállást, feleségemnek pedig Sopronba kellett kezelésre bejárnia. Olyan élményekben volt részünk, melyeket sokáig emlegettünk. Kastélyokat látogattunk, Fertő tavi hajókiránduláson voltunk, de még a fertőrákosi kőfejtőt is bejártuk. Kőszeg és Sopron környéke kedves emlékeket idézett fel bennünk, hiszen ott voltunk nászúton, így belefért egy kis vadvirágos romantika a kirándulásokba.







1998-ban lányunk már ballagott az általános iskolából. Már tíz év telt el úgy, hogy feleségem kezelésekre járt, s közben a gyerekeink megnőttek.