1999 áprilisában megnyílt a bajai művese állomás, melyet a környékbeli betegek már nagyon vártak, így a feleségem is. Az eddigi 240-250 km utazás helyett csak 70-80 km-t kell megtenni, heti háromszor. Az új beosztás is kedvezőbb lett, hiszen hétfőn, szerdán és pénteken voltak a kezelések, így a hétvégéket együtt tudtuk tölteni. Több mint tizenegy év után nagy könnyebbséget jelentett a rövidebb utazás, de sokáig emlegettük még a régi kezelővel kapcsolatos történeteket, betegeket, orvosokat, nővéreket, akik mindennapi életünk részévé váltak.

Minden dializált vesebeteg kényesen ügyel a karjára, amelyiken a kezelés történik, hiszen az érhálózatnak bírni kell a heti háromszori szúrást, legtöbbször két tűvel. Tíz év után, a feleségemnek, már egy jól kidolgozott módszerre volt. A kezelést megelőző este a szúrás helyét vastagon bekente egy speciális krémmel, melyet a gyógyszertárban kevertek. A krémre nedves papír törlőkendőt tett, majd az egészet betekerte folpackkal. Reggel meleg vízzel lemosta a karját, betekerte rugalmas fáslival, így a bőre megőrizte puhaságát. Mindezt nagyon precízen megtette minden kezelés előtt, így a kezelések huszonnégy éve alatt soha nem volt probléma a kezével.

Tíz év után a lassan kialakuló 2-es típusú cukorbetegséggel kellett szembenéznie, mely a dializált betegek számára óriási kihívást jelent. Gyógyszeres kezelést kapott, amellyel évekig el tudta kerülni az inzulinos kezelést. Elég nehezen tudta tartani a megfelelő cukorszintet, mely többször abban nyilvánult meg, hogy többször leesett a cukorszintje,de a kezelések után, amikor éhes volt, általában felszökött. Nehezítette a helyzetét, hogy nem volt kimondottan húsevő, pedig azt lehetett volna enni. Az a bizonyos „ördögi kör”, mely ugye abból állt, hogy legyen a beteg jól táplált, de nátriumban, káliumban, foszforban szegény, fehérjében gazdag ételt egyen, mégis kerülje a szénhidrátokat, olyan kihívás, amit nem igen tud tartani a beteg. A kompromisszum abba az irányba mozdította el a páromat, hogy figyeljen a cukorra, de a jól tápláltságot helyezte előtérbe.

Gyorsan eltelt a bajai dialízis állomáson az első év. Sokkal többet volt együtt a családunk, így több idő jutott a gyerekekre is.

2000-ben már a fiunk is elballagott az általános iskolából. A lányunk a helyi gimnáziumban tanult, a fiunk pedig egy másik közeli gimnáziumba nyert felvételt. A két éve történt baleseti krízisen átlépve újra csodálatos évek jöttek.