Vese Világnap
A világnap ez évi központi üzenete: „Előzd meg a vesekárosodást! Védd a vesédet, tudd meg, hogyan!”A blogom köszöntőjében jelzetteknek megfelelően, dokumentumok alapján dolgozom fel feleségem vesebetegségének 24 évét.
Ma, csak röviden, a betegségét megelőző évekről írok.
1976-ban ismerkedtünk meg, majd 1979 szeptember 1-én házasodtunk össze. Mindketten dolgoztunk, szülői és baráti segítséggel építkezésbe kezdtünk.
1983-ban lányunk született, s ezzel igazi család lettünk. 1984 szeptemberében költöztünk az elkészült családi házba, melyen volt még mit szépíteni a következő években.
1986-ban bővült a család, megszületett második gyermekünk, aki fiú lett.
Boldogok voltunk, hiszen minden jól alakult. Szerettük egymást, mondhatom meg volt mindenünk, bár sokat dolgoztunk mindezért.
1987-ben jött az a bizonyos „Derült égből villámcsapás”, mely végérvényesen megváltoztatta életünket. Egy megfázás után feleségem gyengének érezte magát, ezért a háziorvos egy rutin vérvizsgálatra küldte. Sajnos az eredmények alapján a belgyógyász szakorvos azonnali korházi kezelést ajánlott. Így került korházba december 1-én, mely időponttól kezdve iszonyatos gyorsasággal felpörögtek az események.
Igen, mi megtapasztaltuk, hogyan lehet néhány hét alatt olyan helyzetbe kerülni, melyet a legrosszabb álmában sem gondol az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése