Mozgalmas évek II.

Az inzulinos kezeléssel, bár több kötöttséget jelentett, sikerült a feleségemnek elfogadható értéken tartani a vércukorszintjét.

2004-ben fiunk is a felnőtt korba lépett. Jött az érettségi és a felvételi, a nagy dilemmák korszaka, hol tanuljon a gyerek tovább. Mivel lehetőség volt a szakközépiskolásban további kétéves képzésre. A sikeres főiskolai felvételi után, kétéves halasztást kérve, fiunk még velünk maradhatott két évig.

Továbbra is sok időt töltöttünk együtt, leginkább persze hétvégeken. Együtt mentünk bevásárolni, kirándulni, és természetesen lányunk barátja is többször velünk volt. Kialakultak tradíciók, így például minden évben, igyekeztünk elmenni a Balatonhoz. Feleségem kedvelt helye volt a balatonfüredi kemping, ott egy nagy fa árnyékában szeretett megpihenni. Az utazások elég fárasztóak voltak számára, de a monoton kezelések között kellett ez a kikapcsolódás. Sajnos a betegek nagy többségére jellemző, hogy nem csak szociális, de érzelmi támogatottság hiányában szenved.

2006-ban feleségem húgának kislánya született. A kis csöppség számunkra szinte olyan érzést adott, mintha az unokánk lenne, rögtön nagyon megszerettük.

Mondhatom, hogy a szemünk láttára cseperedett fel. Most, amikor a blogot írom, már elballagott az óvodából, de sajnos ezt már az "Ari", ahogy a páromat hívta, már nem élhette meg.

Múltak az évek egymás után, szinte hihetetlennek tűnt, hogy lassan már 20 éve kezdődött a párom betegsége.