A kezdeti nehézségek után, olyan évek következtek, amikor a feleségemnek, a kezeléseket leszámítva, nem volt szüksége egyéb kórházi ellátásra. A vérképzéshez szükséges hormon hatására sokkal jobban érezte magát.

1990-ben kezdett a lányunk iskolába járni, ami új feladatokat jelentett mindkettőnknek, sőt a nagyszülőknek is, akik sokat segítettek. A kezelések napján sokszor ők vigyáztak a gyerekekre. Kialakítottunk egy rendszert, melyben mindenkinek meg volt a feladata. A párom másnaponként tudott főzni, sokszor a következő napra is. Lehető legtöbb időt a gyerekekre fordítottunk. Talán úgy kell fogalmaznom, hogy a családi együttlét lett a legfontosabb az életünkben, igyekeztünk kihasználni a hétvégéket, az ünnepeket. Sokszor nálunk jött össze a család.

Most érkezett el az a pillanat, amikor olyan családtag kerül a blogom szereplői közé, akiről eddig nem írtam. Azért most, mert az elkövetkező években a feleségem életében kiemelkedő fontosságot kap testvérének, családjának közelsége.

Igen, akit én 1976-ban, egy félénk kislánynak ismertem meg, hiszen 12 évvel fiatalabb a feleségemnél. Az akkori időkből ez a kép a kedvencem.


1992-ben





Később a mi lakásunk mellett építkeztek ők is, így a következő évek alatt sokat jelentett feleségem számára testvére közelsége.

Visszagondolva ezekre az évekre, most is úgy érzem, hogy ezek voltak azok a pillanatok, melyeket igazán boldogon éltünk meg, a feleségem betegsége ellenére. Azt pedig biztosan tudom, hogy az ilyen pillanatok erőt adtak mindkettőnknek.